Gondoltam, ezt a "vizsga-munkát" is megnézem. Itt már szép számban voltunk. Nézők a színpadon, szemben a kivilágított kápolna. Nagy hevülettel elmondva megtudtuk, mi fog történni a következő jó egy órában. Nagyformátumú rendezői elképzelés, izgalmasnak tűnő stációk. Itt, és most a dombot barangoltuk be - néhol sötétben, botladozva, kissé tétovázva is - de ez pont így volt izgalmas, mert vezényszavakkal kiválóan működött a kollektív ismeret.

A hatvanas évek elején még nem volt tévénk. Édesanyámmal - villanyt sem kapcsoltunk, hogy jobban "lássunk" - lekuporodtunk gyakorta a rádió mellé színházi közvetítést hallgatni. Emlékszem egyre. Osztrovszkij: A hozomány nélküli menyasszony. Gobbi Hilda volt a főszereplő, no és Darvas Iván is játszott benne - édesanyám őt nagyon kedvelte. Úgy láttunk, hogy a történéseket súgta egy bemondó: - Paratov észrevétlenül bejön... - Ogudalova int a pincérnek... és végig, végig, mint egy kedves barátnő, s mi csöndben figyeltünk. S katartikus élménnyé is lett.

Valami ilyesféle érzésem volt ezen a különleges előadáson: tánc, zene, miniszínpadok. Kandeláber pislogása, a palackok lidérces fényei, telefonok, mint sötétet hasító rivaldafények. Hangosítás nélkül a szövegeket apró gallyak, kavicsok ropogása sokszor érthetetlenné szabdalta. Mégis valami jóleső érzés járt át egyik színpadról a másikra menet, mert meg-megcsillant egy-egy jól elmondott szöveg, egy-egy jól megtalált helyszín, egy-egy nagyon ígéretes jelenet: - Július 23-án Horvátországban balesetet szenvedtünk... nagyon erős megjelenése, avagy a vizsga izgalmas kuszasága. Alszunk! Álmodj! Ébredünk.

Aztán le a Házba. Énekelve vonulókat el-el húzott függönyök sora mögül érdeklődő tekintetek kísérték. Vártam valamiféle "konfliktust", (közel 10 óra...) hisz oly jellemző ez ránk - fellélegeztem.

A kultúrház megtelt, maguk a táborlakók is szép számmal voltak, s gondolom barátok, szülők is zömmel (kis pletyi: két boglári házaspárt is láttam). A tábor filmes szekciója mutatta be a vizsgamunkáját az álom témáról. Virtuóz munka! Óriási siker! Érdemes lenne megszerezni. Még Boglár-filmnek is erős lenne!

Bővebben: ... ez más volt - kérjük a mobiljaikat repülőgép üzemmódba kapcsolni!

A Janibácsi megásta a Bugaszegi Köztársasági Elnöki Palota és Kancellária Hivatal kettős épület alapjait. - De kerül bele börtön is - ezeknek! Beütött a növényházba egy kis tűzvész, s azt kellett újratervezni. Ment. Sőt! Elkészült az új növényház, nem is akármilyen tűzfalakkal.

Csak ámul-bámul a látogató - s azzal is föltartja a kifogyhatatlan szorgalmat: főiskolás vizsgafilm, hátittmegmilyencsodavan látogatók, honnantudjamagaezt érdeklődők...

Már teljesen megérett az elhatározás, elkészítjük télen a Bugaszeg könyvet. Megérdemli az a sokaság, aki csillapíthatatlan figyelemmel van a bugaszegi történések, bölcseletek iránt. Janibácsi még vonakodik, de abba a versenybe csak-csak beszáll: a könyv avagy az épületei állják jobban az idő múlását.

Íme egy kisfilm a tűzvész emlékéről
_{(készül a folytatása)}

Bővebben: A bugaszegi tűzvész

A Helyiérték Egyesület és a Balatonboglári Települési Értéktár Bizottság nevében ezúton köszönjük támogató hozzáállásukat a Megyei Értéknap megvalósításához. A rendezvényen több somogyi település állított ki. A Nemzeti Művelődési Intézet Somogy megyei Irodájának munkatársai készítettek fotókat. Az installáció Budapesten is bemutatkozott.
Nem volt kétséges, hogy sokan örömmel fedezték fel kedvenc boraikat a standunknál. Nagy köszönet még egyszer, és jó termést, sikeres szüretet és jó egészséget kívánunk.

Szalai Tünde és Dávid István

Bővebben: Megyei Értéknap

"aszály kormozza életünk
arcomon sziksó virága
bús esőkkel szépen öntözz
ne érjek korai halálba"

Pénteken reggel telefonon megbeszéltünk, visszaviszem a canont. Nem Ő jött ki a kapuba: - Apuka most alszik. - mondta Andrea. Már a gép elkérése is ürügye volt egy találkozónak - Menjünk ki Csere Jánoshoz! Épít megint valami látványosságot. Éreztem, hogy mosolygott a telefonba. Nem jött. Andrea hozta ki a gépet a kapuig. - Apuka üzeni, majd máskor elkísér, s mindegyik akkumulátort feltöltötte. Persze, hogy éreztem, ahogy Ő írta - "testbe lőtt ólom a fáradság -  ronggyá szaggatja a szavak zászlait".

Valamikor a nyolcvanas évek elején egy fiatal értelmiségi pár érkezésének örültünk többen Balatonbogláron, s gyorsan meg is találtuk egymáshoz a hangot. Ilona és Tibor. Aztán mások is jöttek s együtt hoztak valami újat abba a Balatonboglárba, ahol rangja volt a műveltségnek. Erős vágyat érzek, hogy felidézzem mindazt, ami Tibor nélkül nem született volna meg. Nem fogom tudni ebben a szorításban, most nem. Újraolvasom a kötetét a Felhőmadár-t, a Boglári Múzsában lévőket - többet részleteiben kívülről is tudok. Mindig is nagyra tartottam - talán nagylászlói - gyönyörű sorait, ahogyan a Miújságban hagyott üzeneteit, a havi leveleket.

Szeretett írni, s szépen is tette azt. Egyszer egy kísérleti - úgy is mondhatnám, hogy eléggé szürreális - filmet forgattunk amúgy a magunk örömére, s Tibortól kértem hozzá egy szöveget, de úgy, hogy a filmet ne nézze meg hozzá, ne narráció legyen, hanem önálló alkotás elmesélt képekből. Minden várakozást felülmúlt - a Tükörcserepek. "Az ég, és az ég alatti határán állva / - megérthető - / rongybaba minden ami él, / végtelen úton / önmaga árnyékát követi."

Tibor sokunknál sokkal többre lehetne méltán büszke, s én, ha most szomorúan is, de büszke vagyok a barátságára, hogy részese lehettem - igen! - a barátaid szíved köré terveznék a rend épületét.

Vásárhelyi Tibor 2017. október harmadikán hajnalban elment.

k.j.

Bővebben: Elment Tibor

Napok óta készültünk az emlékfa ültetésére. Aztán, hogy kiderült, nagy lesz, nem kis csemete, komolyabb feladat a szállítása, elhelyezése, ezért módosult a tervezett program. De ezek jelentéktelen részletek.

A Várdomb gömbkilátós, vendégjárta, hangos nagyvilágiassága mellett a Kápolnadomb inkább szentélytípus.

Nemcsak egykori és jelen épületei, funkciója miatt - kisebb, csendesebb, elmélázó-sétás, költői.

Ide egy fát, Tibor emlékére, barátaitól - annyira összecsendül a hely, az alkalom és a mód, hogy még most is sajdul a mélysége.

A virág románca című filmben (Kate Winslet, Alan Rickman és Versailles) is meglátogatnak a szereplők egy fát. Ágain számtalan szalag, gyöngysor, üzenet, virág, apró, színes tárgy... "Szentély" - mondja rá Le Notre, a királyi kertész.

No, ez jutott eszembe, és neki is láttam elkészíteni, amit majd felkötök az egyik ágra.

De - anyák sorsa - nem mehettem. Csak a beszámolót hallgattam este arról a kis közösségi alkalomról, amiből kimaradtam.

Magam előtt láttam az embereket, akiket Tibor gyűjtött össze - láttam a fát, az emléktáblát, ami nem a megszokott, szabályos, szögletes, csiszolt szélű, hanem a törés természetességével inkább idézte Tibort és verssorait.

Aztán a film, a Japán hordozó, ahol "Az idő farkasvermeiből szabadulva kiutat keresnek a reménység vándorai. Az Ararát ködbe vész, nincs olajág, Atlantisz visszavonhatatlanul elmerült. A dunyhájukat hátukon cipelő, feketeruhás férfiak, vakító fémlapokat susogtatva visszaindulnak oda, ahonnan jöttek." - Gyerekeink korai, mesejátékfilm-sorozatából a fémlap-ötlet. És Tibor megszólal benne. Nem tudva tizenhat éve, mennyire egyedülálló lesz hallgatóságának.

Kihullhat már a kő a kézből, az üzenet a fán - nekem szentély lesz ez a hely.

Sz. G.

Bővebben: Szerettem volna ott lenni...