A hetvenes években látogattunk Lendvára, az iskolai kórussal. "Jugóba" mentünk a "jugók"-hoz...
Később, mikor viszonozták ezt a látogatást az ottani gyerekek, mérgelődtem, hogy miért magyar énekeket tanulnak be, mikor az "ő" dalaik jobban érdekeltek volna. Én, kis hülye, akkor még nem tudtam, hogy "mi egy vérből valók vagyunk".
Azóta eltelt pár év, lassan a századik is elérkezik, s, ha hallom az Ismerős Arcok Nélküled című szerzeményét a könny mellé kis öröm is odasimul - vagyunk még jópáran, akiknek fáj...
Ugye, nem baj?







