A napokban sétáltam le a Mátyás király utca végi lépcsősoron a Szabadság utcára. A sarkon fiatalok, "szakközepesek", utat adtak a "néninek"- nekem. Szívesen szóltam volna nekik, hogy harmincegynéhány éve még mi is itt ácsorogtunk szünetekben, de eszembe jutott, hogy annak idején nem hatott meg minket sem egy ilyesféle "mi is voltunk...".
Igen, a szakközépiskola - jó kis társaság volt, most szervezzük a harmincéves érettségi találkozónkat.
Zics Rózsika szólt pár hónapja, hogy nekik is lesz találkozójuk, az ötvenéves. Micsoda kerek évforduló! Azt később tudtam meg, hogy ők voltak a legelsők, a legelső osztály, akik még az Árpád utcai nagyiskolában kezdték meg tanulmányaikat. Harangozó Ica nénitől már hallottam erről a legendás kezdésről, amiben ők, férjével, Harangozó Józseffel aktívan részt vettek. El kell mennem, ott kell lennem!
Május 20-án nagy szél volt (pünkösdi-előjelző), de meleg. Igyekeztem időben odaérni - nem viseltem volna el a késés szégyenét. Az épület előtt már Zics Rózsika várta az érkezőket, és Zadravecz Rózsa néni, akit szintén ismertem már korábbról (pünkösdi rózsák).
Bekísértek a folyosó végén lévő osztályterembe (ami a drámaszakkörösök helyisége, osztályként nem használták - és itt gratulálhatunk a gyerekeknek és tanítójuknak, Szendrődyné Botka Krisztának, hogy a kaposvári jó szereplés után bejutottak az egri versenybe, s akkor éppen Békéscsabán voltak a Bűvös Bábos rendezvényen, ahonnan élményekkel teli zsákkal jöttek haza).
Már a folyósón láttam ismerős arcokat. Németh János fia, Balázska (jó, már akkor is nagy gyerek volt, de ő mindig Balázska marad) a roverőrsömben volt cserkész, talán táborban is voltunk együtt, aztán Duba Béla, aki egykori filmklubosként is Jóska és sokak jó barátja, de biztos találnánk még sok, összekötő szálat, ha az idő nem koppintana mindig az orrunkra.
Türjei Attila - az általános iskola igazgatójaként bemutatta az intézményt, majd Holczmann József folytatta a középiskola múltjával és jelenével. Mindkettőjük beszámolója szolgált új ismeretekkel, de a szebb mégis a régiek felidézése volt.
Ahogy következett ezek után is. Régi fotók vetítésével emlékeztek az elmúlt időkre, és - mintha csak magunkat hallottam volna - élénk, jókedvű, élcelődő párbeszéd indult meg a padsorok közt - ...melyik vagy te, és, akkor hol voltunk...? Egyik fotón, valamelyik kiránduláson Harangozó Jóska bácsit is láttam megörökítve - lehet, nem véletlen, egyik kedvenc városkámban, Kőszegen, a templom előtt készült.
Gyertyát gyújtva, egyperces néma felállással emlékeztünk azokra is, akik már az égi osztályban találkoznak.
A vetítés után érződött, hogy nagy beszélgetések várhatóak majd, s előtte néhányan még szóltak mindenkit érdeklő, érintő dolgokról. Ahogy arról is, hogy ne feledkezzünk meg azokról, akik révén lehetővé vált az iskola létrejötte, s nemcsak az után, hanem előtte is meghatározó szerepük volt a boglári oktatásban, civil életben.
No, ezért voltam én ott! A Városvédő Egyesület erre az alkalomra összeállított egy CD-t, amin a Gyöngyök a homokban című könyv digitális változata, az átadó-est felvétele mpg-ben, az ott vetített montázsok nézhetők, s ebből mindenkinek vittem egy-egy példányt. A borító hátulján szerepel a nevem, elérhetőségeim, bízom benne, hogy lesznek néhányan, akik megosztják majd velünk emlékeiket, amivel az egyre homályosodó múlt kissé tisztulhat - mert mindig mondom, erős gyökerű fát nem dönt ki a vihar...
Pünkösdi szél, pünkösdi rózsák - írtam korábban - az ünnep közeledtével Gáti Anna (Boglár-Kislak Irodalmi Kör) nagyszerű gondolatai jutnak eszembe: közeledik a pünkösd, ami az egyházi ünnep mellett kellene, hogy jelentse - érezzük magunkat jól egymással, együtt, legyenek közösségek, értsünk szót egymással, szeressünk beszélgetni!
Ezt éreztem én azon a szombati délutánon - sok, kedves ember, vidám beszélgetés, a megélt idő bölcsessége. Nagyon jó volt ott lenni, s szívből mondom:
Isten éltessen, Legelső Osztály!
szerigabi
(A tablóképet Ica néni őrizte meg.)
