Amikor megismerkedtem Németh István Péterrel, a Balaton Akadémia költő tanárával, föl is kerestem a szobájában. Az ajtón nem a máshol megszokott beosztás, szervezet, a benti dolgozók nevei, titulusai voltak felírva, hanem más, valami szokatlan. Fehér A4-es papíron feketével nyomtatva, de magasztosságot sugallva: Kosztolányi terem, Kodolányi munkacsoport, s a többieken is hasonlóan.
Nekünk nincs Arany János utcánk, sem Arany János terünk, sem fasorunk, sem iskolánk, sem intézményünk, ami a nagy költő nevét viselné. Könyveink vannak otthonainkban, könyvtárunkban - sorait hallva pedig a magyar nyelv gazdag gyönyörűségére csodálkozunk rendszerint. Sok településen sincs utca, intézmény róla elnevezve, de több helyütt valami emléket csak kötöttek a nevéhez. Kiváltképp így, a születésének kétszázadik évében. Talán egy padot. Őszikékhez köthetőt. Valamelyiket a sétányon, vagy amelyik a hajóhoz a legközelebbi. Arany János emlékpad lenne felíva a gránitra, meg egy kicsit mívesebbé téve a fa része. (Helyhiány miatt a cikk kimaradt a márciusi újságból.)
A könyvtár honlapjáról megtudtam, hogy Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, sokat időzött Bogláron. Segítette Sümegi Vilmos, Varga Béla templomépítő munkáját. A már lebontott Sümegi-villa mellett a vasúti sétányon volt egy díszes pad, ahol többször megpihentek és beszélgettek Sümegivel, Varga Bélával és még sok más idelátogató ismerőssel, baráttal. Talán ennek az emléknek is tiszteleghetnénk egy paddal.
Épp a hajónál beszélgetve szóba is kerültek a fentiek, két - néha a felhőkben is járkáló - közösen is gondolkodó között. Árpád mondja: Gabikáékkal (Hujberné) épp a minap beszéltem, vannak régi, míves beton pad elemeik (talán, amelyek egykor a vasúti sétányon álltak?), ha lesz daru, kihozzák. Jómagam nagyon megörültem. Egy kis önkéntes munka, a gránit könnyen vállalható, a padra is csak kerül fa valahogyan - engedéllyel nem hiszem, hogy gond lenne...
... addig marad ez a kép a felhőben járás helyett.
k.j.
