Bár pont egy hónapja történt, a hétköznapok akkori hangulata sem a mai, s több körülmény is már a múlt történése… De a gondolat az időtlen, a gondolat örök. A kredencnél kezdődött, pontosabban a Balaton Vox karácsonyi koncertjén, az evangélikus templomban. Igaz, hogy megtelt a templom, de Balatonboglár lakóinak csupán a töredéke kapta ajándékul azt az estet, melyen a kórustagok gyerekeikkel, unokáikkal együtt is énekeltek azon a valóban meghitt, negyedik adventi vasárnapon. Az est végén lelkész asszony adott az ott lévőknek útravalót. Nem nagy szavakkal, nem kufárkodva a megszólítás, a megérintés jól begyakorolt sablonjaival, hanem a hitefogyott, a hétköznapokban felőrlődő, erejét vesztett, segítséget kereső kisember hangján: „Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot”.
Megérintettek a szavai, s éreztem is azoknak nehezen cipelhető súlyát. Legfőképp a „mit adhatok még a közösségnek” önfeloldó misszióját. Hasonlóképpen az útjára bocsátott „Kredenc” adománypont, a maga bizakodásában, hogy a bennünk levő együttérzés és jóság nemcsak adventben, hanem az év többi napján is felismeri a segítséget váró szükséget.
Egy kis szerencsével – némi vezető fonálon haladva – a minap eljutottam egy kedves kis laphoz, a Merítő karácsonyi számához. A címlapon ízléses grafika templom sziluettekből. Felismertem a boglári, hácsi, fonyódi, - segítséggel a somogyvámosi és szemesi - templomokat. Emlékszem, akkor hosszasan elnéztem a kredenc melletti, finom ízléssel szerkesztett táblát, s nézve most a Merítőt, felismerni véltem azokon egy kedves ismerősöm kezenyomát. Nem tévedtem, s örültem is, hogy lelkész asszony munkáját avatott és elhivatott kezek is segítik.
Persze, hogy végigolvastam, s ajánlom is olvasásra – benne az említett, megérintő gondolatokkal - a reformáció egyszerűségét követő, de ízléses, fegyelmezett, pontos szerkesztését is.
