Drága mama, drága papa!
Levelet vagyok kénytelen írni, mert nem hagynátok végigmondani. Mindig azt mondjátok, hogy nekünk csak a legjobbat akarjátok, mindig a legjobbat. Ez így is van. Tőletek kaptam a legjobb könyveket, tőletek a fülbevalókat, a nyakláncot a medállal. Nálatok bújtam el, ha nem mertem épp hazamenni. Mama, a te palacsintádnál nem találni jobbat, főleg nutellást, amit anya soha nem volt hajlandó. Mondván hizlal. Ti soha nem felejtettétek el a születésnapokat, a névnapokat, nálatok volt mindig a legszebb karácsonyfa.
Mama! Érettségi előtt állok. Nem vagyok már az a kislány, akit ti őriztek, akinek most is a legjobbat szeretnétek, de nem hallgatjátok meg. Anyáék hosszú évek óta szeretnék a változást, amit tudtok, amivel nem értetek egyet, amit nem is akartok tudomásul venni. Apa azt ajánlja nektek, ha már be vagytok listázva, ha már buszt is küldenek értetek, nyugodtan menjetek el demonstrálni, tapsoljátok ki magatokat utoljára, de ha azzal a sok megvezetettel együtt a Fideszre szavaztok a sok milliárdos propaganda áldozataként, akkor azokkal legyetek boldogok is!
Anyáék megfogadták, ha itt nem lesz kormányváltás, ha itt nem lesz igazi demokrácia, ha itt nem lesz rend, mert ti, mert a hozzátok hasonló elvakult, félrevezetett leszavazza, akkor eladják az életük munkáját, a vállalkozást, a házat, mindent, és vissza se nézünk, elhúzunk külföldre. Beszélünk nyelveket, szeretünk dolgozni, meg fogunk tudni élni. Egyetemre kint is járhatok. Ti meg boldoguljatok csak magatok, nélkülünk. Ahogyan apa mondta nekem – én nem mernék így fogalmazni – nagyszüleid megint el akarják baszni a jövődet.
Drága mama, drága papa! Ha tényleg jót akartok, most hallgassatok meg! Ne vegyétek el a jövőmet!
Bababogár







