Balatonboglár, ahogyan mi szeretjük
Vörösmarty Mihály költő, író, civilben ügyvéd, táblabíró, tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak is 1800. december elsején született (Kápolnás)Nyéken. Ő volt a magyar romantika talán legnagyobb alakja. Belőle sem nagyon szabadna négyesnél rosszabbra feleli az iskolákban. Arany János, amikor olvasta a Szózatot, egy szót emelt ki nagy megelégedéssel: rendületlenűl, ami a költői nyelv zsenialitása.
1848 bukása, Aradon 13 katona kivégzése, Pesten a felelős magyar kormány veretőjének kivégzése, azt követően több ezer szabadságharcos kivégzése, bebörtönzése. Kilátástalanság, végtelen szomorúság, csalódottság. Csend, némaság. Ebben sötét a borúban szólal meg Vörösmarty.
Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar
Ezekkel, a Versmondó című lap 2020. őszi számának vezető írásából kiemelésekkel hívjuk csendes ünneplésre a Szózat szerzőjének születésnapját. Vörösmarty szobrunk ugyan nincs, de terünk van - egy virtuális koszorút ott elhelyezünk. (Ahogyan 100 éve is tehették.)
kj
■ ■ ■
Karácsonyi Kornél ismertette meg Somlyó György, elemi iskolai tanulóval a minden elfogultságtól mentes nyitottság élményét. Így fogalmazza meg - a mai értéktérből talán teljesen kiszorított viszonyulást - e nagyszerű mondattal Dr. Laczkó András, A boglári parton című alkalmi kiadványban a gyermek Somlyó György és nagyszerű tanítója kapcsolatát, a költő életrajzában.
Mindig voltak, akik ünneppé tettek egy-egy napot - kerek születésnaphoz, magyar kultúra vagy a költészet napjához kapcsolódva. Ilyenkor Balatonboglár találkozhatott vele, írásaival, költeményeivel, műfordításaival. Megismerhette az új és újabb köteteit. Nem mondom, hogy mindegyik írása (regényei közül) könnyen fogyasztható, ami talán egyfajta távolságtartásra bátortalanította a bogláriak nagy részét. De a versei, a szonettjei magával ragadóak, mívesen faragottak - jó érzéssel lehet olvasni, gyönyörű képeit magunknak kivetíteni, dallamain el-el ringatózni - akár komoran, akár elgondolkodón.
A társadalom sokféleképp ismerte el munkásságát: Kossuth-díj (1997), Francia Köztársaság Becsületrendje, József Attila-díj (1950), Déry Tibor-díj (1987), Kassák Lajos-díj (1992), Füst Milán-díj (2001), Hieronymus-díj (1987), A Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1990), József Attila-díj (1951), József Attila-díj (1954), József Attila-díj (1966), s valamint a szülővárosa is.
Ő is, s a tanítója, Karácsonyi Kornél is megérdemelne több, munkásságukkal foglalkozó, rendszeres rendezvényt, ami lehetne akár nevével jegyzett, évenként megrendezett, Somlyó György versmondó-verseny, vagy más, fölvállalható kulturális esemény...
A Balatonboglári Városvédő Egyesület ma (10 órakor) ezzel, a virtuális térbe kényszerített megemlékezéssel tiszteleg Somlyó György nagyszerű személye előtt.
k.j.
... a templomtoronnyal a parthoz szögezett két domb ...
■ ■ ■
2020. november 13. Kinézek a postaládára, látom, kiáll belőle egy nagyobb küldemény sarka. Megjött a Lyukasóra! Már több alkalommal lelkesítettem másokat is ennek a kevesek által olvasott irodalmi, művészeti magazin – ahogyan Ők mondják szerényen: olvasói lap – lapozgatására. Mainak az a különlegessége, hogy egy egész 24 oldalas mellékletet szán Erdélyre, s abban földink Klotz Miklós fotográfus művészeti tevékenységére. S hogy elég nagy ölelésbe fogja a nagy ívű gondolatsorokat Jókai lelkes mondataival nyitja a lapot Sági Ildikó főszerkesztő lapindító írása: „Erdély volt mindig lelkem édes álma. S örömmel taposom a földet, melynek mindent köszönhetek, mi legkedvesebb nekem: írói legszebb gondolataimat, legjobb barátaimat, szeretett nőmet.”
Akik ismerik Klotz Miklóst - mert többször volt kiállítása is Bogláron, mert itt is tart évek óta tanítványainak egy-egy hetes kurzust - láthatták már torockói képeit, forgathatták Torockó népművészetéről készült könyvét, hallhatták (akár most a nyáron a Babel-ben) azt a mély szeretetet sugárzó mesélését az ottani világról, azok különös örömmel fogják olvasni ezt a számot, fognak gyönyörködni a fotókon.
Erről szól a Lyukasóra – a Magyar Írók Szövetségének lapja - mai száma. A balatonboglári Klotz Miklósról, Tündérkert és lakóiról. Sajnos a folyóiratnak nincs digitális változata, s a könyvtár is zárva van, de karácsonyig csak megváltozik…, addig szívesen útjára bocsájtom elolvasásra – kézről kézre a saját példányomat.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
■ ■ ■
■ ■ ■
Gyulai Gaal Gaston
Gyulai Gaal Gaston földbirtokos az 1890-es évek végén Balatonboglárra telepedett le családjával. Nemesi származása miatt örökös tagja lett Somogy Vármegye Törvényhatósági bizottságának, majd az országos politikai élet egyik meghatározó szereplőjévé vált: országgyűlési és nemzetgyűlési képviselő, kormánybiztos, főispán, a Nemzetgyűlés elnöke 1921-22-ben. Képzett politikus, elvtelen kompromisszumot sosem kötött, inkább lemondott, vagy elhagyta párttársait, de nézetei mellett végsőkig kitartott.
Balatonboglárt falusias kisközségből képviselőtársaival, a fürdőegyesület vezetőivel városias jellegű nagyközséggé fejlesztette. Ez igaz a település külcsínyére és szellemiségére is, ahol virágzott a kulturális élet.
1932. október 26-án halt meg Balatonbogláron.
Monsigneur Varga Béla protonotárius
Gaal Gaston kérésére Rott Nándor veszprémi püspök helyezte a fiatal plébánost Balatonboglárra 1929-ben. A helyi hitélet fellendítése mellett a templomépítés fő szervezője, valamint Gaal Gaston révén a Kisgazdapárt és az ország politikai életének is tagja. A II. világháború alatt Teleki Pál miniszterelnök felkérésére a lengyel menekültek fölsegítője, tevékenysége során Balatonbogláron gimnázium és líceum jött létre a lengyel fiatalok oktatására.
A háború után a Kisgazdapárt politikusaként az ország talpra állításában tevékenykedett, 1946-47-ben a Nemzetgyűlés elnökének választották. A kommunisták le akarták tartóztatni ezért külföldre emigrált. Az USÁ-ban több elnökkel is kapcsolatot tartott, akik a magyar ügyben is kikérték véleményét. De Gaulle tábornok a francia becsületrend tiszti keresztjével tüntette ki; a pápa apostoli protonotáriussá nevezte ki. Érdemeiért tiszteletbeli lengyel állampolgárságot kapott.
1990. április 29-én, a szabad választások után ő nyitotta meg az országgyűlés alakuló ülését.
Balatonboglár hazahívta, itt élt, de betegsége miatt Budapestre kellett költöznie, s ott halt meg 1995. október 13-án. Temetése október 26-án, Balatonbogláron volt, mely nap egybeesett Gaal Gaston halálának napjával.
Mindketten Balatonboglár díszpolgárai
Minden évben dr. Sziberth László, helyi képviselő, Gaal Gaston dédunokája október 26-án megemlékezik, misét mondat értük és koszorút helyez el sírjuknál és szobruknál. A Civil TV az eseményről értesülve volt jelen a rendezvényen azon célból, hogy Balatonboglár felnövekvő ifjúsága tudomást szerezzen arról, hogy kik is alakították városának egykori életét.
„Non muri sed mentes”, azaz nem a falak, hanem a mentalitás, a lakóinak gondolkodása tesz egy települést várossá. Szent Ágoston e szavai minden korszakban megszívlelendők.
■ ■ ■
Talán nincs is olyan balatonboglári, akinek ne lenne valamilyen múltbéli emléke Légli Ottó bácsiról. Sokszor kénytelenek többen óvatosan bánni a jelzőkkel – kritikus világban élünk - „A BB egyik legnépszerűbb...”, „a BB sokak által kedvelt...”. Nem! Légli Ottó mindenki által kedvelt, a BB legnépszerűbb embere volt. Közvetlen volt, jól informált, s mindenhova vitte magával a jókedvet, a ki nem fogyó derűt. A kiapadhatatlan viccei, azok utánozhatatlan mesélési technikája legendává lett. Ha valakiben valaha is felmerült megőrizni, felgyűjteni a BB történetét az nem is tudta volna mással, mint Légli Ottóval, a KDC (Kislak-Dénesmajor Company) telepvezetőjével, a szőlőtermesztés nagy személyiségével elkezdeni. Ez az igazán nemes munka mára már csak töredékében tudna elkészülni.
Az elmúlt években Szeri Gabi több hónapon át, kedd délelőttönként beszélgetett vele. A mesélés heve még nem hagyta el, de fáradt test már kevés időt engedélyezett arra. Most volt a szüret, s többször is fölidőződött ezalatt egy mondása: „Asszonyok, én nem bánom, hogy lassan szedik, de vissza ne rakják!”
Az önéletrajzi beszélgetés egy kis részlete a még ifjú Légli Ottóról:
Amikor itt voltam Siófokon, ahova a Pintér Jóska szervezett be, egy Kisdeák nevű tsz elnök volt Ádándon. Tíz szegény ember összeállt, akik nem tudtak még nemet mondani sem, és azok alapították a tsz-t. Megvan az első aratás. Repce. Csak úgy világítanak a rozsszemek a fekete repcemagok között, csúnyán mutatott. Ott ülünk a magtárban a lépcsőn, játszom, öntögetem a magokat egyik kezemből a másikba, hogy mennyi, hát egy-két szem rozs marad a tenyeremben. Mellément pár szem, és azon a lépcsőn lefelé a repce elkezdett ugrálni. A repcemag a méretének az ötvenszeresére is felugrott, mert messzebbről ejtettük le, és, mire leértek, elől volt a repce, a rozs meg hátul elmaradt, mert az csak csúszni tudott. Na, és akkor ott, a lépcsőre kreáltunk egy eszközt, mint a gyúrótábla, olyan asztallapokat meg egy oldalt, valamint felülre egy garatot. Abba bele lehetett önteni egyszerre két zsák magot, és az ott ment, lefelé. A repce az ugrált, az alján össze kellett csak söpörni. Nagyobb helyeken már voltak ilyenek, de annak a tsz-nek nem volt semmije sem, mert az ócskavasat már begyűjtötték az úttörők, mert „végképp eltöröljük a múltat...” Ez volt az első nagyobb újításom.
Ahogyan a Gyere át hozzánk című, kislaki könyvünkben kapott helyet, mégúgy egy esetleges következőben. Nagyon jó ember volt!
-kj-
■ ■ ■