Balatonboglár, ahogyan mi szeretjük
„Erdők fáira kiterítve száradó vászon a tavaszi ég.”
Az én költészet napom drága Tibor barátom emléke, az őrá gondolás ideje. Keresem is emlékei megőrzésének a misszióját. Talán egy újabb Boglári Múzsában - Vásárhelyi Tibor emlékére? Nemrég Andrea elküldte, Ilonához – „körtefa szépségűnek álmodott asszonyom megágyaz a jövőnek” - címezett, legutolsó két vesének, testi kíntól elnehezült kézzel írt másolatát.
A túlparti hegyek mögül akár a szél - fölröppen értem a szelíd halál. De addig még a hajnali fény csípődön:újjászületés. Hiányod: kaszaél csorbája. Mi lesz veled amikor a bakonyi szél rám zuhan hátrabucskázván a túlparti hegyek homlokán? |
A vadrózsa ága tetoválta Ha vérem megdermedt - kívánom |
Nehéz ezek után megszólalni – pótcselekvésül újból és újból elolvasom fejet hajtva bevallott esendősége előtt.
Drága Barátom! Így a húsvét szomszédságából eljutva, áprilisra írtad egykor: Minden próféciánál magasztosabb lehet a meg nem ígért, de beteljesített önfeláldozás. De, mert legtöbben esendőbbek vagyunk a hulló mandulasziromnál, ha nehéz is, önmagunkban tiszteljük az ember fiát, tudván, az ács gyermekének a sorsa megismételhetetlen. Lehet, törékenyebbek vagyunk a vak időben sodródó csillagoknál, lehet, a szélkakasok jelzésére önmagunkat is megtagadók. Ebből következően nehéz lesz önös érdekeink ellenére cselekedni. Mi védi, védheti meg azt, aki esendő, akkor, ha bozótharcokba bonyolódunk? Mi lenne a mai áprilisi üzeneted?
-kj- 2023.
Fölkerestük Bősze Ádámot fülöpi "magányában" egy beszélgetésre, amiből 10 perces film is készült. Persze, hogy egyszerűen nem lehetett elmenni amellett, hogy március 1 óta sokak bánatára - egy kisregényt lehetne írni a nagyon megértő kedvestől a nagyon szomorú, vigasztalhatatlan facebookos hozzászólásokból - hiányzik egy megszokott, nagyon megszeretett hang, Bősze Ádám jelenléte - akiről azt sokan írták: "Ön miatt keltem reggel korán."
Megbeszéltünk egy balatonboglári sétás zenei előadást a kápolna dombon június 25 én (vasárnap) 11 órára!
Kedves Ferikém!
Lassan Január közepéig császkáltunk, az idő jó, a szívem egy kicsit jobban van, így tehát minden kelléke megvan annak, hogy írjak Neked.
Legelőször is nagyon köszönöm a disznótoros csomagot, nagyon finom dolgok voltak, s mikor az asztalon párolgott és sistergett a tepsi, valóságos disznótorban éreztük magunk; szinte láttuk a tüzet is, mi a disznót perzseli. És láttam a Te szorgos, friss, hajlékony alakodat, amint egy nagy késsel ott a piruló cacák körül forgolódik... Adjon a mi jó Istenünk Neked sok, sok évet és sok, sok cacát.
Az ősszel, mikor olyan jó idők voltak még az én hazajövetelem után, gondoltam, még visszamegyek. De igen megromlott a szívem állapota, s így nem mentem, gondolván, hogy ha nagyon komolyra fordúl a dolog, orvost olyat, aki szívgyógyász, itt Pesten mégis csak hamarabb találhatok; most minden második-harmadik nap négy-öt injekciót is kapok, az idő is jobb, s úgy érzem, mintha javúlnék egy kicsit, bár ez a javúlás lehet átmeneti is. Jöhet egy rosszabb periódus még. De talán, talán, hátha sikerűl megjavúlni még. S akkor jótavasszal, azt hiszem, meglátogatlak Benneteket.
Tudod, ez a pesti füst, pesti izgalom, pesti tél, pesti piszok elrontja az ember idegeit, s ez a szívre megy, kivált ha már a szív nem olyan egészséges. Mindenesetre, Bogláron nekem jobb, mint Pesten.
És Ti hogy vagytok, Ferikém? Gondolom, a bolt ezer dolgai, bajai között fáradtan. Fiaid tanúlnak-e, otthon vannak-e? Kedves - növény, állat és virágnevelő és szerető Feleséged egességes-e? Add át neki üdvözletemet és kézcsókomat. És a fiúk? A kedves jó Bede Sanyi, a bölcselkedő jómosolyú Kormos Feri és a könyv- és borszerető Kovács Jóska hogy vannak? Összejöttök e még néha Bede Sanyinál meccset hallgatni? Add át nekik is üdvözletemet.
Kedves Ferikém, ezzel be is fejezem ezt a levelet. Jó egésséget Neked, vidám kedélyt, hozzá vasárnapokat, napsütést égen, szívben, s mindezek mellé egy kis édeskés ízű révfülöpit... Egész Családod szeretettel köszöntöm, Téged nagyon sokszor ölellek:
Sinka Pista
Budapest, 1955. január 15.
Nagyon kevés olyan híresség van, aki a reneszánsz, a barokk, de még a romantika idején is, ne indult volna el külföldi tanulmányútra. A fiatalokat vonzotta a jobb munkalehetőség, a tapasztalatszerzés vagy egyszerűen a siker lehetősége is. Azokban az időkben ezek az utak gyakorta igen kockázatosak, sőt veszélyesek is voltak. Manapság egy nyugat-európai próbálkozás mozgatórugója sokszor nem is annyira a kaland, a tanulás vágya, hanem a hazainál jóval ígéretesebb megélhetés (vélt vagy valós) lehetősége. Különböző egyéniségek, különböző módon élhetik át a „kétszerkettő józanságát” idegenben, és élvezhetik vagy szenvedhetik el annak pozitív, vagy negatív eredményét.
Jó tíz éve figyelhető meg az a fokozottan emelkedő tendencia, hogy a fiatalabb generáció egyre több képviselője távozik Magyarországról végleg vagy átmeneti időszakra. Ez elsősorban az osztrák vendéglátás elszívó erejének köszönhető.
Beszélgetéseinkben az ezt az utat megjáró boglári fiatalok mesélnek. Többek történetét próbáltuk megismerni. Voltak, akik nem akartak nyilvánosan dicsekedni, voltak, akik a nehézségeikről nem szerettek volna nyilatkozni , és sokan vannak olyanok is, akiket ezidáig sajnos nem sikerült elérni.
Mi a célunk ezekkel a riportokkal? Csupán annyi, hogy ne csak szórakozóhelyi poénkodások, buliban elmesélt történetek számoljanak be a külföldi létről, tanulságokról, eredményekről, nehézségekről. Beszélgetni mindenképp érdemes róla!
-kj-
Első beszélgetés |
Második beszélgetés to |
A harmadik beszélgetés |
Apró kapaszkodók szellemi múltunkból A költő sivár, hideg, szorongó magányában - áhítva a jobb sorsot - himnuszt ír a hazának, ami annyi bajból, betegségből, kétségbeesésből, balsorsból kisegít minket, magyarokat. A szemnek reménysugarat nyújt, a fülnek biztató hangokat, a léleknek megnyugvást, a szívnek bátorságot ad emberöltőkön át. Történelmi léptékűen, országosan, vagy csupán a település határáig terjedően. A kultúra – írtuk már korábban is – szép magyar szó, a szellemi értékek összessége, egy közösség, egy társadalom életmódja, életfelfogása, szokásai. Ott van minden tettünkben, őrizzük nyelvünkben, táplálja lelkünket, hozzáad, és egyben óvja is hagyományainkat. Kultúrkincseinket mindig jóleső érzéssel idézzük fel, általa éljük meg nemzeti, tájegységi, települési identitásunkat. Őrzését, gyarapítását, továbbadását belső késztetésnek, kötelességünknek érezzük. Gaal Gaston lankadatlan buzgalommal fásította be városunk tereit – pillantson rá bárki csak a vasútállomással szemközti két, szabadon álló óriásplatán törzsére -. Balatonboglár fejlett településsé válásáért hozott, számtalan egyéb jótettét még ma is élvezzük mindannyian. Varga Béla templomot, kultúrházat, a nagyvárosi értelmiségiek gyönyörű villákat építenek. Dr. Kögl Lénárd káplán ifjúsági fúvószenekart szervez, tanít be, labdarúgócsapatot toboroz. Nyaralótulajdonosok, élükön Sümegi Vilmossal, fürdőegyesületet működtetnek, és ő az az újságíró aki tanulmányi alapítványt is létrehoz az élenjáró tanulók számára. Az iparosok saját székházat építenek, színdarabokat tanulnak be, zenekart, dalárdát működtetnek. Karácsonyi Kornél iskolaigazgató szervezi, vezeti a község zenei életét. Missziós nővérek kisdedóvót működtetnek, leányegyletben készítik fel felnőtté, feleséggé, anyává a falu ifjú hölgyeit. Tamás Sándor tanító a lengyel gimnáziumban a magyar nyelvet, a boglári fiataloknak pedig színjátszást tanít. Kovács József kereskedő neves költőket, írókat fogad nyáron (saját költségén) nyaralni, többek között Sinka István, Kossuth-díjas kiválóságot. Somlyó György verseiben örökérvényűen hű Balatonboglárhoz. „… ezek a mindig változó színek / a tejfehértől a pléh – galamb – eső és acélszürkén / szellőkéken vagy viharzöldön át az ősi borszínűig / az ég mindig változó tükre előtt / minden pillanatban átöltöző vízen / még mindig / ez a templomtoronnyal a parthoz szögezett két domb / ezek a mindig a tó felé induló platánok…”. Bagó Bertalan ecsetjével örökíti meg Balatonboglár szépségeit: az egykori kisiskolát - a festmény az egykori színdarab-rendező, jóbarát Jusits Győző hagyatéka - az árnyat adó fával, egy forró nyári napon, vagy a befagyott Balaton jegén a rianást, az odvába hullt betlehemi csillaggal, és örök kedvencével, a Kis szigettel. Pados József tanár úr határon túl is sikereket elérő zenés, irodalmi színpadot vezet, komoly darabokat tanít be, és ad elő Herold István zenei kíséretével. Országos nyilvánosságot kiérdemlő novellákat ír, amelyeket a Tavalyi levél és a Folytassátok, ha már nem leszek kötetekben őrzünk. Szabó Kálmán, tanácselnök kiváló érzékkel Balatonboglárra hozza a Vízbelépő lány szobrát, és a Xantus Jánosról elnevezett gömbkilátót. Hegedüs László komoly, országos érdeklődéssel kísért nyári színházat, kápolnatárlatokat szervez, Mészáros Győző BB vezérigazgató támogatását maga mellet tudva. Utóbbi az a boglári, aki egykor sikeressé tette a „Boglári Szüret” nevű rendezvényeket. Geosits Gyula maga köré gyűjt számos fiatalt, s keresztény értékrendben filozófiát, esztétikát, és kikapcsolódásként sakkot tanít. Verseit Az élet rokona című kötetünk őrzi. Szőllősi Ferenc plébános orgonát, majd Szőlőskislakon templomot épít, befogadja a Teleki szobrot ami a templomkertben került felállításra. Bujdosóné Klárika a széles körben elismert néptánccsoport tevékenységét egyengeti. Pados Józsefné hímző szakkört vezet, minden évben nagy érdeklődéssel kísért kiállításokkal. Ugyanekkor Kiss József a faragó szakkörösöket igazgatja. Dr. Török Sándor orvos elévülhetetlen érdemeket szerez a helyi vöröskeresztes mozgalomban, legendásak az általa szervezett vöröskeresztes bálok. Fasching Ferencné karnagyként irányítja a vegyes kórust, akiknek műsora a település ünnepségein elmaradhatatlanná válik. Ágoston Ernő, és Dr. Kovács Miklós városvezetők nagy érdeklődéssel kísérik figyelemmel, és teljes nyitottsággal támogatják a település kulturális rendezvényeit, eseményeit. Fejes Lajosné Angéla, az országban elsők között honosítja meg a „Szép magyar beszéd” mozgalmat, melynek hosszú éveken át neves állomása lesz Balatonboglár. Gulyás János kultúrházi igazgatósága alatt teljesedik ki a lengyel-magyar barátságunk. Nagy Józsefné Éva tanárnő több éven keresztül szervezi a „Diákmúzsa” találkozókat. Békés András és Békés István tanárok, könyvtárosok mind az olvasási kultúra, mind a helytörténet terén szereztek el nem felejthető érdemeket. Vásárhelyi Tibor költőnk gyönyörű sorai – melyekből válogatást az Át a gyöngyöző időn című kötetünkben őrizünk - talán örökre beleégnek emlékeinkbe. „… erdők fáira kiterítve száradó vászon a tavaszi ég…” Van okunk örömre, ünneplésre, hiszen örökségül kapott dolgaink számosak. Tisztelni való elődeink, az elmúlt több mint száz évben, mind - mind városunk kulturális életét gyarapították munkásságukkal, tevékenységükkel. Emlékük megőrzése és hagyatékuk kutatása mindannyiunk, a jelen és a jövő generációinak közös feladata. „A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”
|