Csavargőzős Bárka Kávézó és Terasz a gondolatok bölcsője

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

Nálunk szebb a túlsópart...

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Soha nem álltam eddig a Szilveszter elé, hogy a boldog új helyett az elmenő, régi évet firtatom. Most valahogy nem számít az új, nem számít, hogy hoz-e valamit, nem számít, mit nyerünk majd, mert valami elveszett. Valami jóra való alkalom múlt el. Többször is.

"Szegény barátaim, nekem tízezer lelkem van, melyiket vádoljátok nektek nem tetsző dolgokkal? Önző vagyok, szökevény, részvétlen, szeretet nélküli? Lehet, hogy ez is mind én vagyok. Nem nagyon rajongok önmagamért sem, az igaz. Mégis, ti a féltve őrzött szerelmeitek alján csak a részvétlenség fájdalmasan szilárd talajára építhettek, az én közönyös magányom pedig, a személytelenség végső kérgein belül, a szerelemnél erősebb egymásba olvadás sűrű, cseppfolyós, semleges lávarétegéből táplálkozik. Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a fajta szeretettel. Nem jobban. Tehetetlenül, közönyösen, megmásíthatatlanul. Hát nem veszitek észre, hogy nektek is tízezer lelketek van? Az idő visszafordíthatatlan koordinátája mentén virtuális lehetőségeinkből mindig csak egy tud megvalósulni. A fogható valóság felszínén élünk, elszakadva. Az érzékelésen túli, időn kívüli, nagyobb valóság terében azonban folytonosan összefüggünk egymással valahol. Indáink metszik a világot, aztán továbbnyúlnak, ki, egy ismeretlen dimenzióba, mint elszakíthatatlan köldökzsinór s ott vagyunk egybekapcsolva, egyetlen egészként, abban a teljesebb kontinuumban."

"Másképp hogyan érthetnénk meg végül még a néma gyerek szavát is? Hogyan volna lehetséges az a csoda, hogy a mi siralmas eszközeinkkel, szóval, tettel, rúgásokból, tréfákból, otromba, elnagyolt jelekből mégis megértjük egymást? Hogy közölni tudunk többet, mint a mondanivalónk? Hogy felfogjuk azt is, ami nincs benne, s ami bele sem férhet kifejezőeszközeinkbe?"

"Másképp hiábavaló volna minden igyekezetünk. Így pedig, gyarló látszatokból, a létezés felületében reménytelenül nyújtózkodva egymás felé, és halott formák segítségével, élő valóságot tudunk létrehozni, ha a felületre merőleges irányú, ismeretlen dimenzió felé ható erőkre szakadatlanul ügyelünk. Mert konvergens, egy metszőpontból kiinduló sugárnyaláb tagjainak is tekinthetjük magunkat, hiszen annál jobban közeledünk egymáshoz, minél beljebb haladunk önmagunkban, magányunk közös centruma felé - noha a szűkebb vagy tágabb gömbfelületeken, melyekből diszkrét pályákat, elszigetelt ponthalmazokat ütünk ki, esetleg egyáltalán nem érintkezhetünk."

Ottlik Géza könyvében olvastam ezt, s talán ez a legigazibb szilveszteri érzés is, mert az egész évre vonatkozik, de a fordulón gondolunk csak rá - persze, a hangos, evős-ivós tűzijáték igyekszik elnyomni, de makacsul ott lesz mindig.
Számonkérő lelkiismeret.
Hallgassunk rá!

 #szg# 

 

2017. szenteste. A karácsonyi köszöntések elküldve, ajándékok becsomagolva, a fa feldíszítve - készen állunk az ünnepre. A szeretet ünnepe, igyekszünk ilyenkor biztosítani a világot, hogy bennünk van az érzésből, szívesen osztjuk meg családtagjainkkal, rokonainkkal, barátainkkal, munkahelyi, civil közösségeink tagjaival.
Kamarás István és Németh István Péter közös munkája ismét eszembe jutott - az Origósdi. A négy "játékból" álló életmese-sorozat szereplői mi vagyunk - a központ, az Origó pedig a karácsony értelme. Ez az Origó pedig gyakran elgurul - vagy mi bóklászunk körötte, keresve azt, meggyőződéssel, hogy jó úton járunk.

Hajnali háromkor - gondolom ismétlésként - ment a Dunán. 8:42-től Balatonboglár, a balatonboglári francia menekültek A. Szabó Magda a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója kötődésében. (Büszkén néztem, s arra gondoltam, hogy Zoltán öcsém igazán megoszthatná a témában írt, több részben forrás értékű diplomadolgozatát.)

  A Duna tévé filmje a médiaklikkről a Fischl-házra kattintva indul. 

Karácsonyi mézeskalács illatok, köténykés nagymamák, anyukák, gyerekek - még nagyfiúk is! -,  háromhetes picibaba a fiútestvére ölében. A sarokban melegfényű kandalló, karácsonyfa, fenyőág díszek, fotel, kanapé, állólámpa. A falon régi ablakkeret, hangulatos függöny. Az asztalokon karácsonyi mécsesek. Az udvari kemence előtt sátor. Alatta gőzölgő edényekből lélekmelegítő illatfelhők, s a kemencéből is - téli étel illata jó hangulatú társasággal. A kultúrházban minden pont úgy van, vagy talán még annál is szebben, annál is többen, ahogyan azt Andiék a tervezéskor szövögették.

Mi is ottjártunk, gyúrtunk tésztát, ollóztunk karácsonyfát, hajtogattunk angyalkát, hallgattunk mesét, mondtunk is kettőt, szürcsöltünk teát, ettünk kemencés szalonnás kenyeret, megnéztük a betlehemi játékot, meghallgattuk a HolddalaNap trió Dandala előadását - végigélveztük a napot kettőtől majdnem hatig. (Ja és csináltunk 3 részes emlék filmet: Íme!)

 

A szőlősgyöröki kis templom ismerős padjai mellett a sekrestyébe, aztán az oltár elé sorolva készültünk a hagyományos, adventi koncertre. Intésre kotta fel és nyitás, hangadás, mosoly, karvezetői karok a magasba, és kezdődhet a dal!
Örvendező, égi Virág, áldás, jöjj szívünkbe, halleluja zsoltár - Adventi Ének szólt - benedictus, Agnus, északi, karácsonyi fények,  gyönyörűszép éj, dicsőség, békesség, angyalok hangja kél... Efféle volt a karácsonyvárás dalsora, köztük olyanok, amik úgy is képesek elérzékenyíteni, hogy az ember közönség előtt, kórusban adja elő. De volt valami, ami most nem zene, nem az együtténeklés öröme, nem a próbák kiteljesedése, hanem valami egészen egyedülálló. Karvezető Zsuzsánk arca!
Még most, órákkal később (sőt, másnap is) is könnyet csal(t) szemembe az a mélység, a szépségnek, kedvességnek, szeretetnek a mély békéje, amit az éneklés folyamatának végigvezetése, irányítása alatt visszajelzett nekünk. Ami lehetett a jól sikerült belépés, a helyes hangtartás, -magasság, -szín és -erő öröme - találgathatnám sorokat róva, de azt hiszem, sosem fogom tudni elmondani, sem leírni. Okát sem, hiszen nem egyedi alkalom. Éreztem minden mosolyban, hogy jó együtt, hogy szeretjük egymást, hogy a dal ütemei egyre erősebbé kalapálnak össze, és alakítanak Michelangelo-i mozdulatokkal nem csak kórussá, hanem egyenként is jobbá, teljessé.
Ez már más tartomány, nem ez a földi, fizikai törvényszerűségekkel leírható. Igazi vezető - nem parancsszavakkal, utasításokkal, nem az önös elvárás szigorával, nem a hibák orrunkra koppintásával, hanem biztatással, a kis eredményeknek is örülve, ezt kimondva, bátorítva, példaadó módon. Egyszerre pedagógus, anya és barátnő.
Nem véletlen, hogy híre eljutott a képviselői beterjesztésig, s a város díjazottjai közé került. De nincs az a díj, ami becserélhető lenne erre, a györöki alkalomra, arra a szép játékra, amit mi éneklés alatt olvashattunk Zsuzsa arcán.
Egy életre bevésődik a legszebb emlékek közé, a legjobb emberekről. Egy újabb gyöngy a soron, örökön, Györökön.

szerigabi