A révész mestersége majd egy idős az emberi civilizációval. A rév két ellentétes oldalon lévő vízpartot köt össze rendszeres hajójárattal, legyen az folyó, vagy nagyobb kiterjedésű állóvíz. Ilyen révátkelő volt hajdan a Boglár - Rendes (Pálköve), illetve Boglár - Révfülöp között. A révhajók evezőkkel hajtott vízi járművek voltak, s ha jó szél volt, akkor vitorlával hajóztak egyik partról a másikra. A Pannóniát elfoglaló rómaiak már hajóztak a Balatonon. Bizonyítéknak tekinthetjük a nagy tó mindkét partján feltárt római őrtornyokat, sőt a Fenékpusztai (Vulkánum) erőd mellett feltárt gabonaraktárak is erről tanúskodnak. A hódítók távozása után sem szűnt meg e fontos közlekedés a Balatonon, amiről I. András királyunk, 1092. évi adománylevelében olvashatjuk: „Egy helyt van Gamás Falu és ugyanott Baklár falu kikötőjével, melyet a Tihanyi Szent Ányos apátság birtokába ad. " Boglár révét több helyütt is említették. Ismertebb az 1330-ból származó feljegyzés, amely a révet "Zigethrev" néven írja. Ezt a nevet annak okán kaphatta, hogy a somogyi oldalon Boglárnál a dombok, és az amögötti részek öbölszerűen benyúlva a Balatonba, félsziget formát mutattak. Ez bizonyíthatja egy XVIII. századi levél, amiben a lellei földesúr így ír alá: „...én Szigetvidéki Szalai László”. Érdekességként a révfülöpi és vele szemben lévő boglári parton is megtalálható a „Császta” helynév, mely az ómagyar nyelvben kikötőhelyet jelent. Egy 1389. évi oklevél már hajórévként említ.

Ferry Port of Boglar

The ferryman's craft is almost in the same age like the human civilization. The ferry connects the two opposite waterside with methodial line on a river or a bigger lake. Boglar-Rendes and Boglar-Révfülöp was like that ferry. These were rowed by oars and if there was a good wind, you sailed one shore to the other. The Roman soldiers who occupied Pannonia, were also sailed on the Lake Balaton. We can take the Roman watch towers on the two sides of the lake as an evidence. The ferry of Boglar was mentioned in many "place". The most known note is from 1330 and the ferry was named "Zigethrev"- the hills of Boglar showed a peninsula form. The opposite shores of Révfülöp and Balatonboglar we can find the "Császta" place-name which word is from the old Hungarian language means "port". In 1389 a document already mentioned it as a ferry. Dr. Ferenc Zákony wrote the history of ferry shipping between Boglar-Révfülöp with full of details. (manuscript)

A rév üzemeltetését a tihanyi egyház, már az 1480-as években bérbe adja. 1536-ban még Marochay János és özv. Fülöp Miklósné nevén áll. A török előnyomulás hírére e földbirtokosok, a jobbágyaikkal elmenekülnek Felvidékre. A török a partszakaszt stratégiai szempontból nem telepíti újjá. 1614-ben Boglár ősi templom-romjára „castelt”, őrtornyot épít, valószínűleg a révátkelő biztosítására. A török hatalom meggyengülésével, és a terület elvesztésével megindult a vidék újra felosztása. Az egykori tulajdonos, a Tihanyi Apátság próbálkozott a régi tulajdonjog alapján Boglár visszaszerzésével, és Lécs Ágoston 1744-ben meg is indította nagy perét, amelyben nem csak Boglár, hanem számos más, az 1211. évi oklevélben felsorolt ingatlan visszaszerzésével próbálkozott. Kísérlete nem vezetett eredményre, minden bírósági fokon elvesztette a perét kisebb, Tihany környéki ingatlanok kivételével. A Somogy megyei összeírások tanúsága szerint, 1726-1773 között Boglár még puszta, és a rendesi Bárány család tulajdona. Mindig is a rendesi előnévhez ragaszkodtak, mert ott volt a birtokuk központja. Az első révhajójuk is Rendesről közlekedett Boglárra. A mai Pálköve nevű, a Balatonba benyúló félszigetszerű rész - és a falu között terült el a Bikaölés nevű dűlő, annak végében volt az átkelőhely. Némely régi térképen nem Fülöpnél, hanem Rendesnél van feltüntetve az átkelés helye. 1752-től már oklevélben említett átkelőhely. A veszprémi püspökség 1757. évi összeírása szerint akkor 26 házból álló, 193 lakosú pusztaként szerepelt Fülöp, a legnagyobb földesura Bárány György volt. Mellette emelkedik fel a (pribéri és vuchini) Jankovich család, amely a Boglár mögött, délre elterülő Szőlősgyörök ura - 1773-ban már Bogláron és Fülöpön is rendelkeznek ingatlannal. Ez a család nemességet 1642-ben kapott, a grófi címet pedig 1885-ben. Amíg a Jankovichok meg nem kezdték a saját révjáratuk működtetését, a révjáratot csak a Bárány család üzemeltette, akkor, amikor az egyik ág 1724-ben Lellén később Bogláron telepedett le. 1772-ben a rendesi átkelést letiltotta Zala vármegye, valószínűleg más birtokosok panaszára, de a következő évben újra engedélyezte és egyben kimondta, hogy "a Balaton taván csak birtokos tulajdonban lehet gyakorolni a révhajózást". Nem véletlen lehetett, amikor a vármegye tiltó határozata mögött a Jankovich család kezét sejteni vélték, de céljukat annyiban elérték, hogy, mint parti birtokosok, ők is külön engedély nélkül gyakorolhatták az átkelési jogot. Náluk is érvényesült a földesúri közös gazdaságok összeköttetésének igénye, és amint a későbbiekből kitűnik, a vetélytársnak tartott Bárány-féle révjáratot erőszakos eszközökkel is megszüntetni akarták. Jelentkezett azonban a két révjáratot fenntartó mellett harmadik is. 1779-ben Ságvári István Fülöppusztán révházat épített, a Púpos Famíliától "örökáron vett funduson." Azelőtt csak a Bárány család hajói jártak Fülöpre, amelynek kikötőhelyét 1779-ben még hajójárásnak nevezték. Erről az új hajójáratról a Magyar Hírmondó is beszámolt 1780-ban. "A múlt nyáron Kővágóörs és Boglár között új rév állíttatott fel az utazóknak és kereskedőknek nagy könnyebbségére."
A boglári révkikötő mólója, a mai Platán strand északi végében nyúlt be a Balaton vízébe, ahol a nádas védelmet adott a szárcsáknak, vadkacsáknak. Mikor a nagy melegben a tó vize a homokos fövenybe bújik, előkerülnek azok a kövek, melyek a hajdani kikötő „spicet” alkották.
A XVIII-XIX. század utolsó harmadán még a mai vasutat tartó turzások északi fele ingoványos, mocsaras terület volt. Csak a rév mólója nyúlt be a hajózható vízig. A mai hetes út mögött, a két domb között ment fel az út. Az Árpád utcán, a kaposvári útra ért ki. Az 1750-es években ezen az úton hordták a négy-, hatökrös szekerek a túlparti vörös követ, melyből sok uradalmi kastély, s maga a vármegye központja, Kaposvár épült. A gróf Jankovich család a révtől, szőlősgyöröki kastélyukig túlparti, vörös kővel rakatta ki az utat. 2014-ben, az út felújításkor a makadámút alatt feltárult ezen útszakasz. Feltehetően az 1840-es években készülhetett - pontos adatunk sajnos nincs. A révészet nem csak a kőszállítására, hanem a személy- és árufuvarozásra is be volt rendezkedve. Aratás után vitték a gabonát a túlsó partra, mivel igen jó piaca volt egész Észak-Dunántúlon a somogyi terményeknek. Visszafelé épületfát, a zalai téglaégetőkből jó erős téglát, és nem utolsó sorban az olcsó zalai borok is itt értek partot, megtöltve a környék csárdáinak üres hordóit. Az uradalmak innen a északi partról toborozták az idénymunkásokat - a summásokat. 1796-ban a boglári révhez közelítő komphajó tragédiájáról feljegyzés maradt fenn - 58 summás ember veszett a vízbe.
Az utolsó révész-gazda, Vastag Gábor 1885-1910-ig járt nagy- és egy kicsi kompjával a két part között. Milyenek voltak ezek a hajók? A nagy hajó lapos fenekű, egy főgerendára építve, a bordázata keményfából készült, az alja kétcolos (1 col = 1 hüvelyk - 25-27 mm), tehát 5 cm vastag puhafadeszkából, az oldala pedig egy colos vastagságú fenyődeszkából készült. A deszkák közét jól kitömték kóccal és az egész alkotmányt kátránnyal vonták be. A hajó elejének a teteje be volt fedve deszkával, azon voltak az evezőpadok, a fedél belső szélén, középen a vitorla árboca állott, a hajó orránál meg a vasmacska-felvonó és a horgony láncát tartó oszlop, amellett meg a kukázó-tekerő bokk, vagy kukafa a hajó rúddal. Ezt a kukát, hajóvontatásra használták partra húzáskor. A hajó vitorlája erős vászonból készült, háromsarkos, kb. 15 m2 nagyságú volt. A hajót "hat ölesnek" nevezték, mert hosszúsága kb. 12 m, szélessége 2 öl, vagyis kb 4 méter. A faránál, ahol bejártak a hajóba, másfél öles, vagyis kb. 3 méter, orra kb. 180 cm magas volt, a fara 120 cm. Az orrában három padon ültek az evezős legények. A legkisebbikben, közvetlenül az orrtő alatt egy legény evezett, az előtte lévő két padon kettő-kettő. A révészgazda a kormányt, meg, ha szükséges volt, a vitorlát kezelte, mert annak felállításához szükséges árboccal is rendelkezett a hajó. A kikötés céljára a dereglye orránál és faránál négy erősebb kiálló gerenda volt a hajótesthez erősítve, ezek voltak a hajóbikák, amelyekre a kikötéshez használt kötelek kerültek. Volt erős nagy horgonya, azon kívül 5 db 2 öl hosszú evezője, mindegyik Y alakú evező-villában mozgott, póznájuk keményfából, tolluk fenyődeszkából készült. 1 db csáklya, 5 db 4 m-es 2 col vastag padlódeszka, amelyen átközlekedtek a hajóból a partra és rakodtak be. Ha alacsonyabb volt a víz, bakokat helyeztek a deszkák alá, ezekből 4 db volt állandóan a hajóban.
Tudtak vele egyszerre 50-60 személyt szállítani, akik fejenként 40 krajcárt = 80 fillért fizetek az átszállításért. Számos állatot, 15-20 db-ot tudtak elhelyezni, kocsiból, szekérből 4-5 db-ot az állatokkal együtt. Elég fáradságos volt a kocsi betolása, mert meg kellett fordítani és úgy betolni, hogy rúdja kifelé álljon, hogy a túlsó parton könnyen menjen a kihúzása. Sok bajuk volt a lovakkal, amelyeket csak úgy tudtak bevezetni, hogy bekötötték a szemüket. Erre szolgáló rongy mindig volt a hajóban. Utasokból 50-60 személy is belefért, akik, ha nem álltak, leülhettek a hajópadlóra. Két-három padot azonban mindig vittek magukkal az idősebb emberek, asszonyok részére leüléshez. A nagy hajó teherbírása elég nagy volt, ha homokkövet szállítottak Zalából a somogyi partra, mindig 16 köbmétert raktak be, ami le is terhelte, majdnem a habütőig. Elég fáradságos volt álldogálni, hiszen az átkelés, ha csak evezőkkel hajtották a hajót, 3 órát vett igénybe Fülöpről-Boglárra. Ha kis szél volt, és a vitorlát is felállíthatták, 2-2 és fél óra alatt átérhettek. De akkor alaposan húzni kellett az evezőket. Amikor birkákat szállítottak, száz darabot tudtak bezsúfolni a hajótérbe. Ezért naponta csak két fuvart csináltak, reggel át Fülöpről Boglárra, ebéd után meg vissza.
A gőzhajó társaság letiltatta 1888-ban a személyszállítást a komphajókon. Amikor nyár végén leállt a hajózás, akkor már nyugodtan szállítottak a jég beálltáig utasokat is a teher mellett. Volt egy kisebb csónakjuk is, amelyet akkor használtak, ha kevés volt az utas, abban volt 5 ülésdeszka, kettő, a két evezős legénynek az orrban, három pedig a hat utas részére. Vastag Gábor, komoly borszerető hírében állt, de mértékletes ember volt. Az utolsó időkben a hajó személyzetéhez tartozott: Vastag Gábor révészgazda, az öt legénye. Nagy Lajos, Vastag József, (Gábor fia), Salamon Pál, Salamon Sándor, és Szabó Ferenc. A kétszáz éves révhajózás 1910-ben ért véget, a nagy dereglyéket átvette a Balatoni Gőzhajó Társaság, és a gőzhajók vontatták még egy darabig a két part között, áruval megrakva. A révkikötő és a rajta lévő révházat elbontották. 1912-ben a Balatonboglári Fürdő Egyesület birtokába került, ahol később strandfürdő épületeket emeltek. Ma már csak a nádas végén felbukkanó kövek mesélnek a révről.

A Boglár és Fülöp közötti révhajózás történetét egy nagyszabású munkában Zákonyi Ferenc - elismert Balaton-kutató - megírta az 1990-es évek elején, de kiadására még nem került sor, ami nagy adóssága Balatonboglár történelmi múltját tisztelőknek.

  • 1906-hajoallomas1906-hajoallomas
  • 1910-kikoto1910-kikoto
  • komp_1
  • komp_2
  • komp_3