Csavargőzős Bárka Kávézó és Terasz a gondolatok bölcsője

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

A Csavargőzös esti fényben.

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Ezzel a címmel készítjük a mai Balatonboglárról, az itt élőkkel, az városból elszármazottakkal, a városhoz kötődőkkel a nagyszabású, B5-ös méretű, színes, gondosan fogalmazott, igényesen szerkesztett, fotókkal gazdagon illusztrált könyvünket.

A 216 oldal terjedelemre tervezett, idegenforgalmi kiadványnak is alkalmas könyvben 100 személy, család, csoport, munkahely számára nyílik egyenként 2 oldalnyi lehetőség, amelyben képeket, boglári kötődésű, avagy személyes szöveget, s egy kedvenc receptjét osztja meg az olvasóval – mintegy vendégül látva őt.

A lehetőség bárki előtt nyitva áll, aki elfogadja a kiadvány érdekében megfogalmazott rendező elvünket, valamint… A könyv nyomdaköltsége erősen egymillió forint, ami nem áll rendelkezésre, s ezért azok jelentkezését várjuk, akik a nyomdába adás előtt három könyv megvásárlását előlegben megteszik – ami tízezer forint lesz. Utólag hozzáfűzve: Időközben kedvező fordulat segítségével az előlegre nincs szükség, s a három könyv megvásárlási ígérvényére sem.

Felbátorított bennünket az eddig kiadott (legutóbbiak: Boglár partjainál, Folytassátok ha már nem leszek, Gyöngyök a homokban) könyveink pozitív megítélései, a kapott biztatások.

> egy minta oldalpár <

Az a szándékunk, hogy a könyv - amellett, hogy személyek, társaságok, csoportok történeteiből épül - a mai Balatonboglárról szóljon. Ez nem lesz könnyű feladat, de ezt mindnyájunk örömére szánjuk. 16 oldalt összekötő tartalommal, esetleg ajánlással fogunk megtölteni, mely a született anyagokhoz illőn fog megfogalmazódni. Személyhez igazodó, kreatív megvalósítást tervezünk. Mindenre nyitottak vagyunk, ami nem sért elfogadott normákat. Semmilyen direkt reklámmal (mivel nem időtálló!) nem számolunk.

Írja meg pár sorban az elképzelését Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailre. Ha kell, akkor véleményezzük, közösen kihozzuk belőle a legjobbat.... Ön "süt/főz", mesél, mi fotózunk, segítünk megírni a történetét, és a könyvben megjelenő oldalpárt megszerkesztjük.

Azt is tervezzük, hogy egy-egy részt a Boglári Hírek újságban is megmutatnánk - természetesen a leendő könyvben szereplő(k) egyetértésével. Még film készítését sem vetnénk el, hiszen az új Boglár TV szívesen fogadja azt. A könyvben 100 oldalpárral számolunk, s ha túlbecsültük az érdeklődést, akkor később, ha nem, akkor karácsonyra talán meg is jelenhetne az Édes Boglár.

Balatonboglári Városvédő Egyesület

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, elkötelezettség nélküli részvételi szándékukat örömmel fogadjuk

Rendező elvünk talán ma nem egyszerű, József Attilától kaptuk, s régóta nagy segítség: "A mindenséggel mérd magad!"

A legnagyobb tolerancia mellett megtartjuk a jogot, az elképzelésünkhöz nem illő tartalom udvarias elutasítására.