Csavargőzős Bárka Kávézó és Terasz a gondolatok bölcsője

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

Nálunk szebb a túlsópart...

Ködös kápolna-domb

Aki még nem találkozott távolkeleti - jelesül - koreai filmmel, igazán pontosan Kim Ki-duk rendező filmjeivel, az bizonyára egyfajta kételkedéssel lehet: fogja-e szeretni? Pont az ilyen kételkedőknek ajánlom, meg persze azoknak akik már túl estek ezen, meg azoknak akiket már magával ragadott ez a nagyon más, de mégis ismerős, egy kicsit néha túlfűtött, de mégis magával sodró mesélés. Emil Lellén még az Hommage filmklubban vetített ettől az igazán különleges rendezőtől, melyet a jelenlegi filmklub tagjai szívesen idéznek fel (nem tagadom, élen járok ebben). Hogy ne a saját véleményem befolyásolja az esetleges érdeklődést, ezért egy nagyon tehetséges szombathelyi filmes barátom, Boros Ferenc - esztétikát, filmet tanít - kritikai írásából idézek, melyet a Vaskarika című online kulturális magazinban olvastam:

Csend, lebegés, szerelem, álom, és valóság. Hisz az egész alkotás olyannyira lebegő, és álomszerű, hogy már nem is tudjuk hol kezdődik az álom, és hogy létezik-e valóság, vagy eredendően egy másik valóság... Nagyon szép mese azoknak, akik nem csak 180 fokkal tudnak látni a láthatón túl...
Kim Ki-duk első filmje, az 1996-os Krokodil óta minden évben rendez, filmjeit hozzánk a Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz című (Ezt a valószínűtlenül gyönyörű környezetben játszódó filmet vetítette Emil, s Az ij címűt is.) buddhista tanmesét idéző 2003-as alkotása óta játsszák a mozik. A koreai filmművészet nagy tehetségű, ám ellentmondásos alakjaként tartják számon a világon. Filmjei egyesítik a mély melankóliát és a sokszor brutális összeütközéseket, végletes erotikus cselekedeteket. Gyakran mesél a társadalom kirekesztettjeiről, olyan űzött karakterekről, akiket bűntudat mételyez.
A Lopakodó lelkek (Bin Jip) egy szívet melengető történet - egy fiúról, aki szellemként jár házról-házra, és belakja magát arra az időre, amíg a lakók nincsenek otthon. Azt, hogy kik nem tartózkodnak otthon, onnan tudja meg, hogy a kilincsre aggatott szórólapot nem vitte be senki. Nem lop el semmit, sőt, rendben tartja a házat. Ha valamelyik tárgy nem működik, gondosan szétszereli, megjavítja, egyszerűen lélekkel tölti fel. Életet lehel belé. Az egyik nap találkozik egy lánnyal, akit az erőszakos férje elnyom és megaláz. A két szereplő a világtól való elrejtőzésben talál egymásra, mely találkozás szerelem lesz első látásra. És együtt fojtatják a szellemjárásukat.
Kim Ki-duk e filmje két, mély sebeket hordozó, egymás mellé sodródó, magányos, tékozló lélek halhatatlan románcáról szól. Akik a múltban elvesztették a kapcsolatot a valósággal. Kim Ki-duk hősei átlagemberek, akiket az egymásba vetett hit erősít. A lelkek meg nem értett magányban lebegnek, a Földön találkoznak, lassan összeérnek, majd összeforrnak, hogy a végtelen felé vegyék az útjuk, hisz a teljes beteljesülést csak ott érik el. Talán azért mert ebben a világban nincs több esély az emberek számára.

Fülöp Mihály kiállításnak megnyitóján voltunk Szőlőskislakon. Kis műsorra is tellett Vass Albert útjain járva. Sokan érkeztek, ki-ki egy-egy tál süteménnyel. Hosszasan elnézegethető kiállítás, egy kedves megnyitóval.

Íme a film erről az eseményről, a kiállítást pedig tessék személyesen fölkeresni.

 k.j.

A macskák kartondobozban kuporognak. A sebes fülű is tűri a simogatást. Csomókban a tépett szőre az alvadt vértől. Verekedhetett, pedig olyan ártatlan a nézése. Nem kapnak semmit, káposzta leveleket nem kérnek - nyulaknak szánja Lacika. Két lábra is áll mindegyik. Előbb a fehérek, a nagyfejű tarka is, úgy kapnak egyforma adagot. A szürke ügyetlen, kiesik a szép nagy levél a tyúkudvarra. A kendermagos már leste, el is fut vele, de a barna gácsér lekap egy nagy darabot. Megosztoztak rajta többen, ha nem is jó szándékból. Böbe épp szabadon garázdálkodik. Túr mindenhol elégedett szuszogással, nem is viszonozza a köszöntést, hacsak az az unott röf nem az lenne. Nagy kedvenc már most, s ha jó kedve van, akkor a hátvakarást hanyatt fekvéssel honorálja. Egy villa parkját már fölszántotta, s most Bugaszegen tanulja a kutyafittyet. Bárányok, barikák minden hangra jönnek. Kibámulnak a kerítésen, aztán odébb állnak. Mangó a szamár lehet az udvari gondnok, meg néha békebíró is - terelgeti őket. A háttérben jó hangosan szól a német nemzetiségi rádió. Ismerős lehet, mert mindenki háborítatlan nyugalommal veszi, ahogy megfáradt igyekezetű fatörzs, s az északkelet felé néző, hulló rozsdájú tűzhely is.

Bugaszeg, 2018. január 28.

Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam a munkát. / Le is feküdtem. Ám a gép az agyban / zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban, / csak forgolódtam dühösen az ágyon, / nem jött az álom...

... Egy csipkefátyol / látszott, amint a távol / homályból / gyémántosan aláfoly / egy messze kéklő, / pazar belépő, / melyet magára ölt egy drága, szép nő / és rajt egy ékkő / behintve fénnyel ezt a néma békét. / a halovány ég túlvilági kékét, / vagy tán egy angyal, aki szűzi, / szép mozdulattal csillogó fejékét / hajába tűzi / és az álomnál csendesebben / egy arra ringó, / könnyűcske hintó / mélyébe lebben / s tovább robog kacér mosollyal ebben. / aztán amíg vad paripái futnak / a farsangosan-lángoló Tejutnak / arany konfetti-záporába sok száz / bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

Képek
Jordán Tamás kedden elmondott Kosztolányi versére.

 

  • tel_balatonboglar_1
  • tel_balatonboglar_2
  • tel_balatonboglar_3
  • tel_balatonboglar_4
  • tel_balatonboglar_5
  • tel_balatonboglar_6

... mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam.

k.j

Hét előtt tíz perccel már alig van két hely egymás mellett. Emil már a kakasülő felé mutat üres székeket. Van vagy harminc éve, hogy a boglári kultúrház színpadának dőlve Jordán Tamás legendás, József Attila műsorát adta elő. Nagy a várakozás, s azoknak, akik azt is látták, hát igen hosszú is. Lelléről az iskolaigazgatót üdvözlik sokan, de másokat is vélek a szomszédból felismerni. Az első sorokban fonyódiak ülnek. Tücsi előttünk ülve integet valakiknek - Földvárról jöttek - mondja a szomszédjának, ha jól értettem. Nem is olyan egyszerű leülni, ide-oda köszönni, fogadni innen-onnan egy biccentést, inteni erre - arra egy hellót.

Teltház. Még jönnek páran. A paravánokat a gyakorlott kultúrházba járók hátrább tolják. Befér még fél sor. Hét óra nyolc. Színházi kezdés. Jordán Tamás tegnap még a Himnuszt vezényelte egy többnemzetiségű iskolában, s most Balatonbogláron lép a közönség elé. Még, ha a korban - ahogyan Ő mondta - meg is előzte a teste a lelkét, brilliáns szellemisége, leheletfinom humora, gyönyörűen mondott versei, a közönség-vezetése utánozhatatlan maradt. Természetesen óriási volt az előadása.

Nem sietett el. Tolakodás nélkül sikerült pár percet beszélgetni az egykori Kaposvár Jelenségről, a Kápolna Színpadokról (még egy összekacsintó félmondatnyit a pezsgős nyári estékről is). - Egy filmet szeretnénk forgatni a kaposvári múltról. Az akkori fiatalok is már hatvan fölöttiek, nagyon rövid az idő... Sok erőt, egészséget hozzá Művész úr!

Sokszorosan is nagyszerű érzés volt a Kultkikötő magyar kultúra napi estjén ott lenni, arra gondolva, hogy szomszédjainkból - talán még távolabbról is - többen találták érdemesnek beülni az autókba, s eljönni Boglárra. Ahogyan egykor, a Csiky Gergely Színház nyári kápolna-előadásaira akár az ország túlsó végéből, ahogyan az egykori Kápolnatárlatok valamikori, nagynevű kiállítóit nálunk megnézni, vagy ahogyan az elmúlt pár nyáron a Kultkikötő színházai miatt Balatonboglárt választani.

k.j.
2018. január 23.