Balatonboglár, ahogyan mi szeretjük
Az az érdekes helyzet egy-egy könyvbemutatóban, hogy a közönségnek többnyire (de inkább legtöbbször) még nem volt módja találkozni a bemutató tárgyával. Emiatt talán zavarban is lehet mind az író, mind a vendéglátó, mind a Tisztelt Érdeklődő. Talán oldja a helyzetet, ha egy kis bepillantásnyi kedvcsináló megelőzi azt. Lelkendeztem az előző bevezetőben erről a remek kötetről, most mazsoláznék pár nagyon kedves történetéből – persze el nem árulva azt, ami elolvasással kapható meg.
Egy igazán különös szerelem története:
A kalauznő feltette sapkáját, begombolta inggallérját, be a zakóját, vállára akasztotta táskáját, térde alá húzta szoknyáját, kendőjével letörölte a sminket.
— Ő volt... — mondta, és puhán, mintha kispárnából lenne, becsukódott mögötte az ajtó. Testes alakja, akár az elszabadult léggömb, lebegett az üres folyosón, néha finoman nekiütődött ablaknak, ajtónak önfeledt reptében. Hallani lehetett az andalító kattogás fölött szárnyaló hangját, amint kifakadt belőle a kielégült vágy öröme:
— Holnap tizenöt negyvenkettőkor várlak, szerelmem! Van időnk.
Vagy egy különös rendelés, és ami mögötte van:
Az eset kora délután történt egy teljesen átlagos, másodosztályú-féle vendéglőben. Géza barátom bement, leült és kinézett az ablakon. Merengett. Ebbe a merengésébe sétált be az ablakon túl egy asszony. Olyan ismerősen, olyan lassú ruganyossággal, andalgós hullámzással, ahogy csak a nagydarab nők tudnak. Ahogy a Margit...
— Mit tetszik kérni? Vézna pincérfiú állt Géza előtt. A fehér, vasalt zakó lötyögött rajta, kezében kendőt gyűrögetett. Két kajla füle messzire elállt fejétől.
— Hozzon nekem egy grenadírmarsot! — jött ki Gézából, de hogy miért pont ez, maga sem értette. Illetve mégis... igen, az a nő, az a Margit-féle. Már messze elhullámozhatott, de itt hagyta az ízt, a zamatot, az illatot. A pincérfiú keze megállt félúton a kendőgyűrögetésében, arca elfehéredett, fülei kivörösödtek, akár a pipacsok. Még lengtek is egy kicsit.
— Mit? — nyiffant ki belőle.
— Grenadírmarsot... — ismételte a vendég, s ezzel, mintha szél kapott volna gondolathajójának vitorlájába, az emlékezet vizén messze siklott.
Bodnár úr a furfangos suszter:
Bodnár úr kiváltképp kedvelte a női kuncsaftokat. Ennek több oka is volt. Először is a hölgyek, látván, milyen takarosan készül a cipellő, szívesen megoldották nyelvüket. Ami történt, azt Bodnár úr mind megtudta. Másodszor pedig a hölgyek ugye a bőrkarosszékben ültek, Bodnár úr meg az alacsony széken, így szemüvege felett a mester merészen belemerülhetett a helyzet adta látványba. Eleinte keresztbe tették lábaikat a nők, de belezsibbadtak, és az élénk társalgás széttetette velük. Bodnár úr túljutott ily módon a csinos lábszárat fedő harisnyán, aztán a dús combokat fodrozó harisnyakötőn, és amikor begyújtotta a denszeszlámpát, már jól meg tudta különböztetni a bundabugyit a kis fekete csipkés selyemtől. Meg azt is, hogy nem volt bugyi...
A szentlábos Varga bácsi (mivel a szentfazék a Varga néni) elúszott karácsonyi hala:
A karácsonyi hal karriertörténete a következő volt minálunk: anyám kiment reggel a Lehel piacra, szeletelve megvette a halat, kirántotta, aztán este, gyertyafény mellett megettük majonézzel. Történt egyszer, hogy szenteste délutánján beállított Varga bácsi egy cekkerrel, olyan hálóssal, és a cekkerben egy igazi, ficánkoló hal volt.
— Erzsike — mézesmázoskodott —, maguknak van fürdőszobájuk, eressze már tele a kádat vízzel, tegye be keziccsókolom, ezt a halat! Folyami. Estefelé jövök, elviszem, aztán frissiben fejbe csapom, pikkelyezem, filézem. Az lesz az igazi! Mert azt a piacit, amit maga vett, kisnagysád, ki tudja, mikor verték agyon, mióta pállik már döglötten...
… de a Disznóölés sziporkázó humora, a Játékrádió és az E-moll szívszorító történetei, a Kakas fanyar poénja, és a Vérnyúl montypythoni abszurdja mind-mind nagyszerű írások, ahogyan az egész kötet az.
Várjuk március 21-én!
kj
Kalász Zoltán Gaal Gaston-ról szóló könyvének bemutatója után Balatonboglárra látogatott Maria Gaal Hellebranth, Gaal Gaston unokája, Gaal Olivér lánya.
A könyvről elismerően nyilatkozott, azt is elárulta, hogy néhány történetet még ő is csak a könyvből ismert meg. Ígéretet tett, hogy következő hazajövetelekor szakít időt egy kis beszélgetésre.
A film ennek dokumentuma.
■ ■ ■
Kaptam egy könyvet elolvasásra. A5-ös álló méretű, egyszerű, szürke, egy polcon szinte észrevehetetlen. Tapintásra sem különleges. Nem kiabál, hogy vegyél meg, nem baj, ha nem olvasol el, de mutatós kiváló ajándék lehetek.... Nem fokozom, mert méltatlan jelzőkkel ne bántsuk már a könyveket! Csak egy szerény megjelenés mögötti briliáns tartalomra szeretném a figyelmet eléggé ügyetlen módon felhívni.
Tódor János kért meg, hogy olvassam el egykori munkatársának, régi barátjának a könyvét, s ha gondolom, akkor beszélgessek arról a szerzővel. Igaz, hogy semmilyen képesítésem nem köt az irodalomhoz, de annak a szeretete elég bátorságot ad ilyesmire. Elolvastam. Nagyon nagy élvezettel olvastam el. Munkából fáradtan hazaérő Gabikám lepihenését többször is megbolygattam egy-egy részlet fölolvasásával. Nem bánta, de azért bocs!
A Vérnyúl egy remek (kisnovellákat) tárcákat tartalmazó, jól szerkesztett kötet. Nem árulok el többet, mert személyes megismerkedést kíván és meg is érdemel. Ahogyan Schubert Szerenádjában szaladgáló finom glissandó utolsójába beleszőtt, oktávnyit kiugró hangocska, mintegy kibuggyanó, csillogó könnycsepp, olyan finomsággal szövi Váczy András a történeteit, borzolgatja föl korosztálya fiatalkori emlékeit.
Nagyszerű könyv!
Magyar Péter a kegyelmi ügy hátteréről, a rogáni hatalomgyár működéséről, valamint a fideszes belső törésvonalakról. forrás: Partizán |
■ ■ ■