Jazz és a Bor fesztiválja nyaranta a Helyiérték Egyesület szervezésében www.helyiertek.hu

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

Bugaszegi Téglagaléria - "a kikapcsolódás és megnyugvás fészke".

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

A haldokló Földről 120 év távolságra lévő gyarmatbolygóra települ kétezres, hibernált embercsoport, egy hiperszuper automatizmussal felszerelt, hatalmas űrhajón. Műszaki hiba miatt egyvalaki felébred. Hibernálni nem tudja magát, így ott kell meghalnia, egyedül a világűr, világmindenségben lebegve, ki tudja hol - erről szól az Utazók c. film.

Így vagyunk mind, mi is, hiába gondoljuk, hogy azért mégsem vagyunk egyedül - de! Annyira különbözik az "én" és a "másik ember", hogy csak a szerelem tudja időlegesen, kicsit feloldani és, talán a misztikum.

Brahms 4. szimfóniája is erről szól. Gondolom. Amiben együtt van a legszebb a véggel. A "Filharmonikusok" ezt írják róla: Brahms zenéje bizonyos értelemben „a pusztulás valóságos orgiáját” tárja elénk. Hogy mindez a zeneszerző konzervatív baráti körének kevéssé lehetett ínyére, érthető – mai füllel hallgatva azonban Brahms halálvíziója legalább annyira lenyűgöző, sőt felemelő élmény, mint Beethoven klasszikusabb fohásza az örömhöz.

(Csak érdekes egybeesés, hogy kedvenc, progresszív zenét játszó együttesem, a Yes is feldolgozott egy részletet belőle, Cans and Brahms címmel a Fragile albumon, amin a Föld-bolygó a borítókép, valamiféle repülő járművel.)

Július másodikán Sarlós Boldogasszony ünnepe. Mária látogatása Erzsébetnél. Csupa misztikum... Volt aznap egy másik látogatás, ami nem volt ugyan természetfeletti, de, ha őszinte akarok lenni, jelentőségében közelítette nekünk ezt a kategóriát. (Igen, legyintene is rá mosolyogva.)

A zene átszövi napjainkat. Pár éve, a háttérrádióadás-váltás óta a Bartók szól ébredéstől alvásig. Az onnan kicsipegetett szépségek pedig továbbhallgatásra értek - ha mód van rá, keressük a folytatást, zeneszerzőt, előadót, karmestert... És keressük Ádámot. Bősze Ádámot, aki, ha vezeti a Muzsikáló reggelt, férjem jobb kedvvel ébred, engem pedig akkor korán kelt a rádiós óra, mert előre tervezek, így tudom, hogy ő lesz. (Jövő héten szerda-csütörtök-pénteken.)

Nem megbántva más műsorvezetőket - egyedi stílusa, és, ahogyan önmagát és a hallgatókat is bele tudja szőni az adás menetébe, mindezt kedvesen, a humort sem kihagyva, azt hiszem, jó út, hogy a sokak által idegennek és messzinek vélt "komolyzenét" természetesebbé tegye.

Persze, hogy megnéztem minden fellelhető felvételt, ami róla szól. Ha lenne "Ki tud többet a Bősze Ádámról?" vetélkedő, valószínűleg jó eredménnyel végezném.

Amatőr zenekedvelőként irigylem a rálátását, egykori könyvkötő-szakkörösként a (zenei) nyomtatványokhoz értését, de legfőképp azok a megerősítések jelentenek sokat, amit gondolkodásmódunkban hasonlónak találok. És lehet vele beszélni is! Igaz, a digitális forma (fészbúkhozzászólás és ímél) nem éppen a köznapi társalgás fő eszköze (bár efelé haladunk, illetve már... ki tudja), de ezeken keresztül is ugyanaz az ember "hallatszott", mint a rádióban.

És az is kiderült, hogy a közelben tölti a szabadságát. Lelkes, de bátortalanná váló invitálásunk elfogadta, nagyon kedves vendégünk lett a szűkre szabott hajójáratok-engedte időben. Az hiszem, életem legszebb hajója volt, ami hozta (a Titanic sehol nem volt hozzá - de nem a centi vagy a sajtó tesz naggyá senkit, semmit). Egy dolog lepett csak meg - az elképzeltnél magasabb. Minden egyéb teljesen természetes volt, ahogy ő maga is. Kedvesség, figyelem, érdeklődés, humor, visszafogottság - karizma. A part, kápolnadomb, Bugaszeg, ismét a part, végül a hajóindulás előtt, a Csavargőzösnél egy kávé. Néhány óra csak, de azt intenzívre sűrítette a jelenléte.

Azt hiszem, ilyenek lehettek a misztikusok. Szándék nélkül, a kisugárzott aura(?), vagy Cesar Millan, ahogy mondaná - energia révén megváltoztathatja az emberek gondolkodását, viszonyát jóhoz-rosszhoz, értékítéletét, bármit. De a fogékonyakra mindenképp hat, nagyon, főképp így, hogy a kimunkált, klasszikus, több száz évet át- és túlélő zene katalizálja.

Sarlós Boldogasszony ünnepén.

Természetesen, a felelősen gondolkodók tisztában vannak a 2020-as járvány eddig megismert, és még kiszámíthatatlan hozadékával, veszélyeivel. Bizonyára igen fájdalmas lehetett az 1876-ban elindított és 1951. óta évenként megrendezésre kerülő Bayreuthi Ünnepi Játékok nyári zenei fesztivál elmaradásáról dönteni. Gondolom sok, más kultúrkörben, világméretű rendezvény esetében sem volt egyszerű a döntés. Köztudott, még ha a hivatalos kommunikációban nem is kap akkora súlyt, hogy a kultúra a legnagyobb vesztese a járványnak. Ezt nálunk igen könnyen átlépte a döntéshozó. Épít a város – szerencsére lelkiismeretes mester kezekkel - csodálatos kultúrházat, de nem áldoz a tartalomra, a közművelődésre. Van két európa-hírű kiállító helyünk is a dombon, de üresen maradnak – a pincetárlattal együtt - a nyáron. Nincs rá pénz. Valóban jól belemarkolt az állam a helyi kasszákba, de, ha a civilek a saját erejükkel, a saját költségükön, a saját önkéntes „teremőri” munkájukkal az érvényes közegészségügyi szabályok betartásával vállalták volna a kiállítás megtartását (kapcsolatok révén országos elismertségű tartalommal), akkor miért a „Nem”!?

Miért van az az érzése az embernek, hogy a járvány jó ürügy mazsolázgatni a szeretem/nemszeretem, támogatom/megtiltom események, rendezvények között. Irányuljon a figyelem a Boglári Szüreti Fesztiválra, a nyári kulturális programokra, a Balaton átúszásra, a civilek kulturális támogatására, ... stb, a lazán vett, a szigorú előírásokkal eltakart döntésekre.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy Balatonboglár lakosai nem igazán érzékenyek a városi kulturális rendezvényekre – választott vezetőink egy része gyakorlatilag egyszer sem látogatott ilyet, a Kultkikötő igazán színvonalas előadásaira kapott (narancsszínű) tisztelet-jegyek zöme évek óta a szemetesekben porosodik.

 A kultúra helyett látványos, üres hordókat épít a közpénz, de csak ukázt kongani.

Kalász József archivumából

A napokban (2020-06-07) elhunyt, nagyszerű szobrászművész Kő Pál a Pincetárlaton, valamikor a 80-as évek elején.
(A Boglári Buborék játszótér-készítő Kő Boldizsár művész édesapja).

Kalász József archivumából

Ars Renata koncertek a kápolna megnyitókon.

Kalász József archivumából

Nyári komolyzene a "Régi Muzsika Kertjében"

Kalász József archivumából

Udvaros Dorottya egyik kápolna megnyitón a kilencvenes években.

Csak négy kép a múltból. Nem is igazán merem dicsérni Gergely Erzsébet magas szintű hozzáértését, szervezéseit, amivel akkor országos érdeklődést vívott ki a balatonboglári kultúrának - nehogy azzal ma ártsak neki.

k.j.
(A fotók saját felvételek)

 

Talán egy hónapja hallottam a kutyás fickóról, aki tévéműsorban mutatja meg, hogyan kell bánni a kutyákkal. Aztán én is néztem az egyik adást, és, bár nem vagyok kutyás, csak gyerekkoromban volt egyszer, és nem is tervezem, hogy tartani fogok, annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy, ha tehetem, rendszerint nézem a Spektrum Home-on Cesar Millant.

Sőt, nem csak nézem, ajánlom minden kutyatartónak, akivel összefutok, és itt is terjesztem - végtelen tanulságos, és nem csak a kutyákra nézve, sőt...

Lehet az állatokat szidni, de, ahogy itt is kiderül, mindig az ember kever bele a természet egészséges folyamataiba.

Érvényes ez az ember-ember közötti kapcsolatra is. Számos példa volt, van rá, hogy emberek, akik valamely pozíció betöltésétől várják jellemük, emberi természetük kiteljesedését, elismerését, megbotránkoznak, csalódnak, hogy ez nem működik. Ahogy a kutyáknál is - nem az számít, mit mondok, hanem amit teszek, ahogyan teszem, és a - Millan által sokszor emlegetett - energia. Amit én inkább lelkiállapotnak fordítanék. Nem lehet falkavezér, aki ideges, aki fél, aki a másikra nem figyelve, csak a saját dolgait erőlteti a többire, aki nem bízik önmagában.

Nézem ezeket a ragyogó, kutyasuttogó filmeket, és végig magunkat látom benne. Meg azokat, akiknek még jó lenne tanulni - akár Cesar Millantól. :-)

-szg-

 

 

„Mezőtúron születtem, az általános iskolát is ott végeztem. A gyerekkor erősen meghatározza az ember további életét. Így az enyémet is. A föld, a kert tiszteletét édesapámtól tanultam, aki szorgalmasan művelte azt. Anyukámtól az irodalom szeretetét, ismeretét kaptam. Családommal, nagy bánatomra valamiért Pestre költöztünk A szívem azonban mindig visszavágyott a természetbe. Férjhez mentem, két drága lányom született Ők négy aranyos unokával ajándékoztak meg. A gyerekeimmel kiskorukban évenként 2-2 felejthetetlen hetet töltöttünk a Balatonon. 2012-ben meghalt a férjem, azután anyukám, s még abban az évben édesapám is. Egyedül maradtam a szép, nagy budapesti lakásban, amit évek során sok munkával szereztünk meg. A lányaimmal úgy döntöttünk, hogy eladjuk a lakást. Hosszas keresgélés után megtaláltuk új otthonunkat Szőlőskislakon, ahol sok kedves szomszéddal ismerkedtem meg, majd egyre több kislaki és boglári emberrel is. Hamar bekapcsolódtam a közösségi életbe főként a Szőlőskislaki Művelődési Ház programjain keresztül. Néha úgy érzem, mintha itt születtem volna, csak valamiért eddig máshol éltem.”

Gáti Anna (G. Szabó Anna) írja magáról, még a Gyere át hozzánk című, kislaki beszélgetések kötetünkben. Mi meg többen az irodalmi klubban ismerhettük és kedveltük meg, melynek ő a társalapítója Szekeresné Évával. Valamelyik irodalmi portálon ráakadtam egy kedves, balatoni versre, mely alá Gáti Anna volt írva. Persze, hogy „utána jártam”, s egy nagyon érzékeny, a környezetének minden apró rezdülésére figyelő költőre leltem Anna személyében, amit Ő nagyon vonakodva, az elismeréseket elhárítgatva fogadott csak el. Aztán több minden „szelídebb” lett, s elolvashattam a kisregényét, a balatoni verseit, a fénykép-novellákat, színdarabokból is egy-kettőt. Ebből született egy kötet Visszajöttem – szólt a kis herceg címmel – a kisregény, s az Itt vagyok - versválogatás.
Bizonyára kevesen vannak azok, akik nem hallottak erről a tündéri lényről. Sokan azok, akik a szívükbe zárták Őt. Gáti Annának visszatért a kis herceg, a maga, könnyeket csaló kedvességével, amit ebben a kisregényben írt meg leendő olvasóinak. Szeretnénk, ha mind többen megismerhetnék ezt a Pünkösdre ajánlott kötetet.

Nagy bánatunkra most könyvbemutatót nem tudunk rendezni, csupán itt, az online térben kellene valamit kitalálni, ahogyan a kis herceg mondja: „Ami szükséges, az lehetséges.”  Ha szeretne egy példányt dedikálva, akkor keresse Gáti Annát Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

k.j.
Balatonboglári Városvédő Egyesület